Felügyelet és biztonság

A Fujitsu CELSIUS grafikus munkaállomások a mérnökök, a tartalomkészítők, az elemzők és más szakemberek számára is a legmagasabb szintű teljesítményt, vizualizációt és adatintegrációt hozzák el.

A Fujitsu CELSIUS munkaállomások felügyeleti és biztonsági felhasználásáról

A kiterjedt objektumok védelme meglehetősen összetett feladat. Több védelmi falat érdemes felhúznunk, hogy védjük céges vagy magántulajdonunkat. Míg tulajdonunk védelmére korábban ezek a falak csak fizikai síkon voltak értelmezhetőek, ma már aki nem védi virtuálisan is magát, az ki van szolgáltatva a bűnözők egyre szofisztikáltabb támadásainak.

Virtuális védelmi álláspontunkat két szemszögből érdemes felépíteni:

  1. Felügyeleti rendszert kell kialakítanunk, a behatolók vagy épp a lopások megállítása érdekében.

A piacon számtalan megoldást találhatunk, többek közt a piacvezető Hikvision mindent látó kamerarendszereit, mellyel minimalizálhatjuk a bűncselekményeket.
A térfigyelő rendszerek már önmagukban is visszatartó erejűek lehetnek, azonban magában erre a tényre nem érdemes hagyatkozni. A kamerák képeit, főleg ha egy komplex objektumot védünk, folyamatosan monitorozni kell. Az élőképek megjelenítésére pedig megfelelő munkaállomással kell rendelkeznünk. A Fujitsu CELSIUS munkaállomások kiterjedt spektrumán számtalan konfiguráció közül választhatunk saját igényeinknek megfelelő megoldást. A megannyi kamera élőképének egyidejű megjelenítésére képes Fujitsu CELSIUS munkaállomásaink pazar felszereltségüknek hála tökéletesen illeszkedhetnek vállalata védelmi arzenáljába. Ezen alkalmazási területekre a Fujitsu CELSIUS W550 és W580 munkaállomásokat ajánljuk, melyek akár a 40TB-nyi elérhető tárhelyük megannyi kulcsfontosságú dokumentum, vagy bizonyító erejű felvétel tárolására is alkalmasak.

Tetszőlegesen választhatjuk meg munkaállomásunk számítási és grafikus teljesítményét attól függően, hogy milyen analitikai elemzőszoftvereket fogunk futtatni, vagy hány monitort szeretnénk munkaállomásunkhoz csatlakoztatni.

  1. Másrészről teljes informatikai infrastuktúránk védelméről is gondoskodnunk kell.

A Fujitsu széles körű, innovatív biztonsági megoldásokat kínál a kiberfenyegetések kezelésére. Olyan fejlett megoldásokat találhatunk meg a gyártó funkciópalettáján, mint a PalmSecure®,  mely a biometrikus hitelesítési technológia legújabb generációját hozza el mindenki számára.

A Fujitsu WorkPlace Protect szoftvere intuitív grafikus felhasználói felülettel biztosítja a zökkenőmentes felhasználói élményt. Számos biometrikus és egyéb biztonsági eszköz, vagy ezek kombinációja használható a biztonságosabb bejelentkezéshez a Microsoft Windows®-ba. A Fujitsu rendszerindítás előtti hitelesítési megoldása megvédi az eszközöket még BIOS-szinten is: amikor egy készüléket bekapcsol, garantáltan a legmagasabb szintű védelmet élvezheti. Ha adatbiztonságról beszélünk érdemes megemílteni a hardveres titkosítás lehetőségét, és a Fujitsu EraseDisk technológiáját is. Az EraseDisk funkcióval biztonságosan törölhetjük háttértárolónk tartalmát bármilyen más segédprogram nélkül közvetlenül a BIOS-ból. A technológia segítségével a kiemelten védett intézményekben sem kell többé fizikálisan megsemmisíteni a merevlemezeket és SSD-ket: egyetlen kattintással elkerülhetjük a kritikus adatok veszélyeztetését. A Fujitsu fejlett biztonsági megoldásokkal biztosítja üzleti tevékenysége zavartalanságát.

Ezen alkalmazási területre az alábbi Fujitsu CELSIUS munkaállomásokat ajánljuk:

Egyedi igényei vannak a felszereltséget illetően?

Vállaljuk egyedi konfigurációk összeállítását is!